Miért is a pszichológia a lényeg?

0 Shares

Mindenki a saját lelkében találja meg a falakat, amik akadályozhatják a fejlődésben. Mások pszichéjéhez nem értek, csak a sajátomról szólhatok, és persze mindig csak azon a szinten, ahol tartok.

A korábbi challenge-ben és most is a második fázis komoly elakadást jelentett egy bizonyos ponton. Az előző, FTMO vizsgánál már az első pillanatban bukóba fordult a számla, amit elkezdtem a második etapot, míg most megvolt 415 az 500-ból, amikor leesett az ékszíj. A kettő között az a különbség, hogy mennyire határozott volt a meggyőződésem arról, hogy biztosan tudok kereskedni. A második alkalommal – most – már teljesen biztos vagyok abban, hogy a stratégia, amit követek az jó, sőt nagyszerű, nehezebb volt kibillenni, de megtörtént, és még nem találtam vissza. De miért történt ez?

A cél közelsége. Vagyis a cél elérésének a közelsége az, ami megingat. Ez első esetben ez könnyebben ment, empirikusan kereskedtem, de nem volt szabályom, amihez nyúlni tudtam volna. Most csak elvégzek egy tesztet és látom, jó az amit csinálok, de így is legátol: félek belépni, félek bent maradni…

Mi a baj a céllal, vagy a cél elérésével? Az én esetemben több dologból épülhet fel a “félelemcsomag”, ami ehhez kapcsolódik. Ezeket próbálom megmutatni, hogy a napvilágon kicsit megfakuljanak, illetve hátha másnak is segít megtalálni a saját hülyeségeit. Frissítem ezt a bejegyzést, amikor új dologra jövök rá.

  • nem hiszek a fenntarthatóságban, bármilyen jó véget érhet bármikor, és ez folyamatos egzisztenciális félelemmel tölt el

A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos félelmemre egy profi trader szerintem hangos nevetéssel reagálna. Persze hogy nem nyerhetünk mindig, persze, hogy cégek tönkrementnek, persze, hogy van összeomlás, és persze, hogy van világvége. Különböző eséllyel, de előfordulhatnak.

Biztos, hogy gyermekkori alapja van nálam ennek a félelemnek; lelkesedések utáni nagy pofára esések acélozták ezt a hitemet. Elég sok ilyen történt, hogy meggyőződéssé váljon.

Csakhogy a jó kereskedő számol ezzel, számolnia kell, mert ez a szakmája.

Ide tartozik nálam, hogy legalább tízszer volt olyan, hogy egy stratégiával elkezdtem dolgozni, nagyon jól működött egy pontig, szárnyaltam vele, de egyszer csak szétesett, tönkrement, mélybe zuhant, és csőd lett a vége. Ez szinte mindig akkor történt, amikor elkezdtem számolgatni, hogy hogyan leszek az adott rendszerrel milliomos, hogy mik az elvárásaim.

Megoldásaim erre a félelemre:

  • minél jobban csökkenteni kell a szabadságot a stratégia végrehajtásában, lehetőségek szerint a legjobban le kell írni a kereskedési munkamenetet. (e pillanatban nincs még pl. céláram, nincs kilépési stratégiám, ezeket pótolnom kell)
  • felépíteni magamban azt az önképet, ami egy stabil kereskedőt ábrázol. Milyen ember vagyok, amikor sikeres vagyok. Mi a viszonyom a világhoz, magamhoz, családhoz, pénzhez.
  • ellazulás, meditáció, stresszoldás
  • a stratégia folyamatos tesztelése. Ez az egyetlen, ami egzakt választ ad a félelemre. Meg kell nézni, hogyan működik az elmúlt és távolabbi időszakokban, jegyzetelni, és ha látok valami hasznosat, akkor azt beépíteni, hozzáadni az eddigiekhez.
  • ami a prop cégek csődölését illeti, el kell osztani a fiókokat a számomra megfelelő cégek között. Jó, ha más ország, más kontinens, hogy válságállóbb legyen. Pl. MFF – Kanada, FTMO – Csehország, TPP – Ausztrália.
  • ami a pénzügyi és vagy politikai rendszer csődjét illeti, ez már jóval kisebb eséllyel fordul elő, de persze előjöhet. A mi környékünkön (Magyarországon élek) ilyen a második világháborúban volt legutóbb. Szociális kapcsolatok kiépítése és a tárgyi vagyon segíthet, sok működő barátság, valós arany, tanyasi gazdaság, tartalékok.
0 Shares
X